Címke :

istván

 

Júniusban ismét Nemzeti Vágta

Dátum:   2010.04.21. 9:08:00

 Széchenyi István emlékének adózik idén a Nemzeti Vágta, amelyet június 2. és 6. között rendeznek a Hősök terén. Az idei év újdonságai között szerepel, hogy a verseny ötnapos lesz a fővárosban, és a Hősök terén megépített versenypálya mellett egy új pálya is létesül az 56-osok terén. részletek»

 
 
Megbénulhat a vasút

A MÁV is sztrájkra készül

Dátum:   2010.01.13. 9:05:00

 A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének sztrájkbizottsága szerda délelőtt dönt a már meghirdetett szolidaritási sztrájk kezdésének időpontjáról - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szerda reggel az MTI-nek. részletek»

 
 
Hol a kiút?

A szállodások szerint még nincs vége a válságnak

Dátum:   2009.12.04. 16:02:00

 Jelentős visszaesést szenvedtek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetői a gazdasági válság következtében, és egyelőre nem látják a kibontakozás jeleit sem - ismertette Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára csütörtökön az MTI-nek. Óvatos becslésük szerint talán 2010 második felében indulhat el csekély mértékű fellendülés - mondta a főtitkár hozzátéve, hogy ezt is bizonytalannak tartják. részletek»

 
 
Vidéki idill

Magyarország legnagyobb kincsei a Közép-Dunántúlon (videók)

Dátum:   2009.11.23. 7:59:00

 Nem a legismertebb régiónk, pedig számtalan kincs található a Közép-Dunántúlon. Fejér megye, Komárom-Esztergom megye – kivéve a Dunakanyart, illetve Veszprém megye a balatoni körzetet leszámítva olyan területeket foglal magába, amelyeket mindenképpen érdemes látni, és olyan kikapcsolódási lehetőségeket kínál, amelyeket lehetetlen kihagyni. részletek»

 
 
Svájc világvárosa

Genf: híres magyarok, világközpont, építészeti csodák (videó)

Dátum:   2009.11.19. 8:37:00

 Csillogó, flottul működő és kozmopolita - ez Genf, Svájc második legnagyobb és Európa egyik legdrágább városa. Az ország délnyugati, francia részén található, a Genfi tó partján, a Rhone folyó kifolyásánál. Az utcán mindenféle nyelv hallható – azt hihetnénk, fővárosban járunk, de nem. Genfben csupán arról van szó, hogy az egész világ jelen van egy helyen... részletek»

 
 
Ünnepélyes megnyitó

Megnyílt az Expo Congress Hotel

Dátum:   2009.11.13. 6:57:00

 2009. november 5-én hivatalosan is megnyitott a Hungexpo közvetlen bejáratánál található négycsillagos Expo Congress Hotel, a Mellow Mood Group „Congress” brandjének legújabb tagja. Az ünnepséget Varga István gazdasági és fejlesztési miniszter nyitotta meg. részletek»

 
 
Előkelő ünnep

Irodalom és zene Ikarus busszal a londoni magyar intézet jubileumán

Dátum:   2009.11.04. 16:33:00

 Az Ikarus 66 típusú, első farmotoros autóbusz - amely 1956-ban került forgalomba Magyarországon - csalogatja a kíváncsiskodókat a Covent Garden Piazzára csütörtöktől, mellette költészeti est, komolyzenei koncert és dzsesszmuzsika várja vasárnapig a londoniakat a Magyar Kulturális Központ 10. születésnapján. részletek»

 
 
Közös munka

Magyar-horvát konzorcium alakult a turizmus élénkítésére

Dátum:   2009.10.27. 19:29:00

 Az idegenforgalom fellendítésére Európa Park Konzorcium néven 11 magyarországi és horvát szervezet írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot kedden Érden. Az új szervezet a turizmusban érdekelt cégeket fogja össze - közölte az alapító az MTI-vel. részletek»

 
 
Halottkultusz

Magyar kiállítás a kairói Egyiptomi Múzeumban

Dátum:   2009.10.20. 15:19:00

 Magyar ásatások a thébai nekropoliszban/Az egyiptomi terepmunka 102 évének megünneplése címmel nyílik a hazai egyiptológusok leleteiből kiállítás a kairói Egyiptomi Múzeumban november 6-án. A 82 műtárgyat felvonultató tárlat két kivételtől eltekintve elsősorban az óegyiptomi halottkultuszt mutatja be. részletek»

 
 
Medvefarm

Etessen medvéket, simogasson farkasokat!

Dátum:   2009.10.09. 8:31:00

 Szelíd farkasok közé mehetnek, vagy akár mézzel medvéket etethetnek a hétvégén a veresegyházi medvefarmra látogatók az Állatok Világnapja alkalmából tartott színes programsorozatnak köszönhetően. részletek»

 
 
Állatokkal ünneplünk

Állatünnep nyolc napig a budapesti állatkertben

Dátum:   2009.10.01. 15:37:00

 Az Állatünnep elnevezésű nyolcnapos rendezvénnyel várja látogatóit vasárnaptól a Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatok Világnapjához kapcsolódóan. Az érdeklődőket játékos vetélkedők, állatbemutatók, színpadi programok, kézművesműhely és játszóház szórakoztatja. részletek»

 
 
Kávé a magasban

Kávéház költözik a bécsi Szent István dóm tornyába

Dátum:   2009.09.16. 15:46:00

 Kávéház költözik a bécsi Szent István dóm (Stephansdom) híres tornyába - igaz, csak egy napra. Október elsején, a kávé napján a Stefflnek becézett kőcsipkés északi toronyban kávét és süteményt árusítanak a látogatóknak. Az alkalmi kávézót a bécsi kávéház-tulajdonosok szervezete rendezi be, 72 méter magasban. részletek»

 
 
Múzeumok éjszakája

Éjszakai rohanás a múzeumban

Dátum:   2008.06.20. 8:08:00

 Immár hatodik alkalommal több százezer ember kerekedig fel nyár elején, az év legrövidebb éjszakáinak egyikén, hogy múzeumról múzeumra járja be a várost. Hogy mitől érdekesebb mindez éjszaka? Aki június 21-én, szombat este bele veti magát a kavalkádba, az átérezheti. Mi pedig tippeket adunk, hogy hova is érdemes menni virrasztás közben. részletek»

 
 

Pálinkatúra, horgászverseny, borfesztivál - Velencei tó

Dátum:   2008.04.11. 9:38:00

Rétesparádé, halak minden mennyiségben, vadásznap, kulturális műsorok gyerekeknek és felnőtteknek, borkóstoló, pálinkatúra - mindez csupán ízelítő a május első négy napján tartandó, több helyszínen zajló Velencei-tavi Hal-, Vad és Pálinka és Borfesztiválnak - tájékoztatta az MTI-t Gárdony polgármestere, Tóth István. részletek»

 
 

Művészetek helyett Bűvészetek Völgye

Dátum:   2008.03.17. 12:06:00

A huszadik Művészetek Völgye fesztivált a huszonegyedik évben tartják meg: 2009. július 3-tól augusztus 2-ig, de idén nyáron a Bűvészetek Völgyébe várják majd a közönséget - jelentette be Márta István, a kulturális rendezvény főigazgatója. részletek»

 



Hirdetés